ORDO HUNGARIAE TÖRTÉNETE

 
1754. május 18-án Enyingen (Fejér Megye), a település akkori egyetlen kastélyában,  különleges „szervezkedésre” gyűlt össze – nagy titokban – a Magyar Főrendi urak egy csoportja, hogy megalapítsanak egy ízig-vérig magyar szervezetet, egy igazi magyar rendet, amelynek az „Ordo Hungariae” nevet adták. Természetesen latinul, hiszen a magyar államalapítás óta a latin nyelv volt a Magyar Királyság államnyelve, a törvényhozás, a felsőbb szintű közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a közép- és felsőfokú oktatás, a tudomány, a diéta (országgyűlés) és a liturgia nyelve. (Éppen a magyar főrendek tiltakoztak legjobban a magyar nyelv hivatalossá tétele ellen, attól félve, hogy ez befolyásolná kiváltságos társadalmi pozíciójukat, ami ennek ellenére 1844-ben bekövetkezett.)

A főrendek hosszú időn keresztül folyamodtak kérésükkel Őfelsége Mária Teréziához (uralkodott: 1740-1780), hogy alapítson magyar rendi kitüntetést, de erre csak 1764-ben került sor, amikor létrehozta a Magyar Királyi Szent István Rendet /Insignis Ordo Sancti Stepheni Regi Hungariae Apostolici/. (Mária Terézia minden valószínűség szerint ezzel a gesztussal akarta kifejezni háláját a magyar nemesség felé, hogy XIII. Kelemen pápától – asszony létére – megkapta az „apostoli királyi„ címet). 1757-ben sor került a „Militar-Maria Teresien-Orden” és 1764-ben a „Kőniglich Ungarischen Orden des Heilige Stephan” megalapítására. Azonban mindkét katonai jellegű rendet a császárhű, Habsburg-hű alattvalók jutalmazására létesítette, akik nemesi címet is kaptak érdemeikért és szolgálataikért.

Mindez érthetővé teszi a Magyar főrendek elégedetlenségét, amely felváltotta a fiatal királynő iránt táplált kezdeti szimpátiát és gáláns támogatást. S ezen uralkodó által alapított rendek ellenében akartak mindenképpen létrehozni egy saját – a királynőtől teljesen független – rendet a bécsi udvar elnémetesítési törekvéseivel és politikájával szemben, a magyar érdekek védelmében.

Az Ordo Hungariae titkos társaságként működött hosszú időn keresztül, tevékenységét nagyon korlátozottan dokumentálták. Ezért a levéltárakban, archívumokban, levelezésekben alig maradt fenn okmány, írásos anyag, bármilyen forrás vagy utalás a Rend működésére, illetve tagjaira vonatkozóan. Az egyik nemesi család, amelynek neve, mintegy alapítóként beazonosítható: a báró Sina család. Sináék a Török Birodalom területéről települtek át a Habsburg Birodalom területére, Bécsbe, s onnan vezetett az út Magyarországra, Pestre. A görög, (macedón, albán) származású család gyorsan beilleszkedett és szép karriert futott be, közülük többen sikeres üzletemberekké váltak.  A Rend feltételezett alapítója, báró Sina György volt, egyben a Rend első Nagymestere is. A család legsikeresebben a banki szférában működött. A budapesti Lánchídon látható egy emléktábla, amely bronzba vésve örökítette meg, hogy Pest-Buda első hídja gróf Széchenyi István kezdeményezésére épült, s báró Sina György bankár, a Rendalapító leszármazottja, (ükunokája) finanszírozta, aki halála előtt még hét évig élvezhette az 1849-ben átadott híd óriási előnyeit, s hogy a két várost végre állandó híd köti össze.

Mivel Magyar Főrendek kezdeményezték a Rend megalapítását, ezért természetes volt, hogy csak nemesi származású személyek kerülhettek a tagok soraiba, szigorúan tartva magukat a titoktartás parancsához és szabályához. Továbbá azok is felvételt nyerhettek – mintegy jutalmul – az Ordo Hungariae rendbe, akik a haza érdekében, védelmében és dicsőségére elévülhetetlen, hősi érdemeket szereztek.

A lovagrendek rendszerint saját öltözettel rendelkeznek, amellyel megkülönböztethetőek más rendektől, színük és jelképeik alapján. Az Ordo Hungariae Rend tagjai nem kockáztatták inkognitójukat, anonimitásukat ezért nagyon hosszú ideig nem volt olyan „speciális” öltözetük, ami felfedhette volna hovatartozásukat. A nemesség akkori díszöltözetét viselték és nyilvánították rendi egyenruhájukká, sikeresen elkerülve így a lelepleződést. Majd a XIX. század elején megjelent a pompás, gazdagon díszített „díszmagyar,” a magyar nemesség identitásának és nemesi mivolta demonstrálásának markáns szimbóluma, s ettől kezdve ez lett egyezményesen a rendi ruházat, katonatisztek esetében pedig a tiszti egyenruha felelt meg ennek. Rendi láncot csak a mindenkori Nagymester viselt.

Avatási ceremóniáik kezdetben a legnagyobb titokban történtek és a Szent Koronára tettek esküt a felavatandók. Lovagi és nagykereszti rendjeleik színe a középtónusú zöld volt, s mind a mai napig ez a Rend uralkodó színe. A Rend legitimitásának elnyerése és nyílttá válása után megszülettek a jelképek is. A felavatott lovagok köpenyének színe tört-fehér, zöld szalagon függő nyakkeresztjük közepén a Szent Korona található.

Manapság hölgyek is bekerülhetnek a Rend tagjai közé, akik Dáma titulust kapnak. Ők mellen viselhető masnin függő keresztet és ugyancsak tört-fehér palástot viselnek az avatás után az ünnepélyes alkalmakkor. A nagykereszt széles, zöld vállszalagját a jobb vállon átvetve, a baloldalon viselik.

A Rendbe azok kérhetik eséllyel a felvételüket, akik példamutató életük, emberséges magatartásuk, jótékony cselekedeteik, nagylelkűségük és lelki nemességük által méltóak az Ordo Hungariae tagságra.

A Rend Nagymesterének rendelkezése értelmében a közelmúltban visszaállították a Nemesi Tanácsot.

A több mint 250 éve alapított Ordo Hungariae (Magyar Rend) legitimitását, jogfolytonosságát és védelmét az alapítók egyhangú döntése alapján a Magyar Szent Korona biztosítja, amelynek hiteles másolata a Koronaőrök kíséretében részt vesz az avatási szertartásokon.

Az Ordo Hungariae a XX. században több évtizeden keresztül külföldön működött, mindig magyar származású Nagymesterek vezetésével. Azonban néhány hónappal a Rend alapításának 250. évfordulója után, 2005-ben végleg visszatért Magyarországra.

A Rend alapításának ünnepnapja minden év május 19.-e, ezért a tavaszi avatások időpontját ehhez a dátumhoz igazítva jelölik ki.

A Rend eszmeisége a humánus értékrenden, az erkölcsös életvitelen és a jó cél érdekében megvalósított összefogáson, együttműködésen nyugszik. Célkitűzései és gyakorlati tevékenysége alkalmazkodik a mai kor kihívásaihoz: humanitárius-karitatív munka, segítségnyújtás a rászorulóknak, a világon szétszóródott magyarság összefogása a szabadság és függetlenség szellemében, a magyar kultúra és tradíciók ápolása, a Rend örökölt hagyományainak őrzése és újak megteremtése.

Az Ordo Hungariae Nagymestereinek neve és megbízatásuk ideje

a Rend alapításától napjainkig:

•   Báró Sina György alapító 1754 – 1774
•  Gróf Teleki István Adalbert 1774 – 1782
•  Gróf Esterházy Elemér 1782 – 1809
•   alsó és felsőpetrencei Kowstolszky Jenő 1809 – 1821
•  Báró Kiss János 1821 – 1849
•  Gróf Andrásfalvy Sándor 1849 – 1871
•  Kossuth Ferenc 1871 – 1884
•  Báró Petréczey József 1884 – 1907
•  Gróf Hunyadi István 1907 – 1920
•  Gróf Wass Albert 1920 – 1944
•  Gróf Mikó Imre 1944 – 1951
•  Gróf Mikó Sámuel 1951 – 2005
•  Sir Dr. Király Csaba 2005 –